A napokban elmentünk a férjem családjához, hogy bejelentsük a "nagy hírt", őszintén én nem szívesen mondtam el nekik, pont azért, amilyen a kapcsolatuk, ill. amilyen rosszindulatú emberek, meg persze érdemes lenne megvárni a három hónapos kort, mielőtt világgá kürtölnénk, viszont tartottam attól, hogy ha majd egyszer pl instastoryba, vagy bárhova kiteszek valamit, ami a terhességemre utal, akkor majd megkeresnek minket, hogy azt hitték, hogy vagyunk olyan jóban, ezt egy ilyen dolgot elmondjunk nekik, vagy bármi.. Úgyhogy jobbnak láttam, ha mi mondjuk el, még ha korai is. Igazából túlzotta nem lepődtek meg, tudták, hogy már tervezzük a dolgot egy éve, így számítottak rá, hogy egyszer bekövetkezik, de hozzá tették, hogy nem kellett volna elmondanunk, megértették volna. (Gondolom mennyire......) Miután ezen túl voltunk, játszottam a lányukkal, akiről kiderült, hogy beteg, miután negyed órát barbiztunk, a pofámba köhögött legalább kétszer, ezáltal úgy döntöttem, hogy akkor most hazamegyünk, nem hiányzik nekem, hogy pont most beteg legyek, főleg, hogy kb egy hete jöttem ki, majdnem egy hónapig elhúzódó megfázásból. Így főleg nehezebben viseltem, hogy nem vehettem be gyógyszert, MÉG A STREPSILS IS TILOS VÁRANDÓSSÁG ALATT. >.<

Na a lényeg, hogy amikor haza értünk, akkor jött a nap fénypontja, hulla fáradtan nekiálltam a mosogatásnak, amit két hete halogattam (egyébként mindig elmosogatok és imádok is mosogatni, de mostanában annyira elhúzódtak a programok, hogy enni nem volt erőnk esténként a fáradtságtól, nem hogy takarítani), közben főtt a krumpli és a tojás is, legalább 2,5 óra volt, mire megcsináltam a vacsorát, és előkerestem a jénai üvegtálat a kazánházból, a rakott krumpli megsütéséhez (a költözéstől még mindig minden a feje tetején áll), lezárt a sütő, valahogy bekapcsolt a gyerekzár, az istenért sem sikerült, kinyitnom, majd nagy nehezen megoldottam a dolgot, és amikor negyed órája sült a vacsora, akkor hallottam valami pattanást, de gondoltam csak az üvegtál, ahogy melegszik... Hát nem. Kettévált az egész, középen úgy komplett. Konkrétan majdnem sírtam már az idegességtől, meg hogy sose fekszünk le ma sem, holnap meg munka... Végül megoldottam úgy, hogy kétoldalt, ami alatt a jénai egyben maradt, azt kiszedtem egy másikba, újra betettem a sütőbe és imádkoztam, hogy legalább az egyben maradjon..

Felhívtam anyát a nagy felháborodásom közepette, de megnyugtatott, hogy lesznek még ennél rosszabbak is a háziasszony pályafutásom alatt. :D